10.fejezet - Kis nosztalgia
Az első órát szerencsére elhalasztották, mivel a tanár megbetegedett, így azt csináltunk, amit akartunk. Rosalya, Celine, Alyna és én az első padban ültünk, és szokásunkhoz híven csevegtünk.
- Jaj, lányok, Alexy annyira jó fej! - kezdte az ámuldozást Aly.
- Szerintem teljesen összeilletek! Nem csak a külsőtök, de még a belsőtök is! - bíztattuk a lányokkal.
- Tényleg? Erre nem is gondoltam... De te, Anne, hol voltál? Majdnem becsengetés után értél be.
- Hát, tudjátok, elmentem a kertbe, és ott.... - haboztam, mert nem voltam benne teljesen biztos, hogy jó lesz elmondani-e a lányoknak az egész sztorit.
- Mi? Mi történt ott? - faggatóztak. Anyám, ha tudnátok milyen meggyőzőek tudnak lenni!
- Igazából, találkoztam valakivel, egy v-vámpírral - dadogtam.
- Tessék? És nem bántott? - kezdte a nyakamat vizslatni Rosa.
- Hé! - förmedt rá Aly, mivel ő is egy vámpír.
- Nyugi, nem! Egyáltalán! Sőt, kedves volt! - nyúltam be a pólómba, és előhúztam a nyakláncot. - Ezt vele csináltam. Ő csatolta fel.
- Tényleg? Akkor biztos aranyos lehet - könyökölt az asztalra Celine. - Na..és? Hogy néz ki?
Ekkor a terem ajtajának kilincse zörögni kezdett, majd az ajtó kinyílott. ÚRISTEN!!!!
- Hahó, Day, hogy nézett ki! - legyezte a kezét a szemem előtt, mivel teljesen le voltam fagyva.
- Ő-ő.... - dadogtam, még mindig lefagyva.
- Daayenne, mi van már! Bökd ki! - kezdett el rázni Rosalya az idegtől. Én ekkor közel hajoltam hozzá, és a fülébe súgtam:
- Ő volt az! - mutattam az ajtóban álló fiúra.
- MI?! - pattant fel Rosa az asztaltól. Mindenki minket kezdett el bámulni az osztályból, és Rosa szép lassan visszaült a székre.
- Mi a baj, Rosalya? - kérdezte aggódó tekintettel Alyna.
- Csak..ő..hogy is mondjam...
- Ki ő, Rosa? - kérdeztem most már én is aggódva.
- Ő a barátom öccse.
- Tessék?! - pattantam most már én is fel a székről, mire Aly teljes erőből visszahúzott a székre.
- Ő Leigh öccse, Lisander. Nemrég iratkozott be ide...
- Hát mit ne mondjak... egészen helyes - mondtam már egy kicsit halkabban.
- Nocsak, Anne szerelmes? - húzta fel ravaszul a szemöldökét Celine.
- Ma találkoztam vele, he nem zavar. Apropó, mi az ott? - mutattam Celine pólójára.
- Mi??? - nézett le a pólójára, mire én a távolból egy légáramlattal megpöcköltem. - haha, vicces - mondta szarkazmussal.
- Szerintem is. Apropó, csajok, ti hol töltitek a téli szünetet?
- Tudod, Day, minden diák itt karácsonyozik. Csak azok mehetnek haza, akiknek a szülei igazolást írnak, vagy elkérik őket. Azaz...
- Azaz együtt karácsonyozunk!!! - kiáltottuk egyszerre alyval, és egymás nyakába ugrottunk. Igazából mi ketten nagyon jól kijöttünk az utóbbi időben.
Lisander most már elindult a leghátsó pad felé, és amikor észrevette, hogy én is abba az osztályba járok ahova belépett, köszönt.
- Szia Daayenne!
- Szia Lysander!
- Látom osztálytársak vagyunk. Ennek örülök! - villantott felém egy mosolyt, majd tovább ment, és lehuppant Castiel mellé. Látszott rajtuk, hogy ismerik egymást, mert összeökleztek, és heves beszélgetésbe kezdtek.
- Ismerik egymást? - néztem kérdőn Rosalya felé, remélve, hogy ő is tud valamit.
- Igen, egy jó ideje. A legjobb haverok.
Ugyan érdekesnek találtam azt, hogy két ennyire különböző személyiség hogy' lehet barát, de végül Rosa értesítéseiből rájöttem, ugyanis mindketten szeretik a zenét.
Hogy őszinte legyek, Lysander már most elsőre sokkal szimpatikusabb, mint Castiel, valami mégsem hagy nyugodni... ő is ugyanolyan, mint Castiel. Egy vérszívó, aki lehet, hogy a nap minden percében a többi vámpírral együtt a véremre éhezik...