15.fejezet - Eltitkolt húgocskám...

  Rosalya jóslata, miszerint valami rossz dolog közeledik... hamis volt. Ez a rossz dolog valójában nem volt valami fényes, érzelmileg a tetőpontra kerültem. Kiderült, hogy akiket nagyon ismertél, azokban is csalódhatsz, sőt, még némi utálatot is érezhetsz irántuk, de valamikor meg kell bocsátani.

 Jelenleg az udvaron vagyok az összes többi szörnnyel, várva, ogy az igazgatónő végre bejelentse azt a nagy hírt:

 - Kedves Diákok! Mint tudjátok, iskolánk déli részén található az erdő, melybe a belépés tilos volt az elmúlt években, és még most is az. Mivel már sokan kíváncsiskodnak, hogy mégis mi lehet odabent, ami miatt nem tehetjük be a lábunkat, az igazgatóság úgy döntött, a mai napon minden diák a vívótanár kíséretében felfedezheti az erdőt, de csak is kizárólag erre az egy napra! Ha lehet, alkossatok csapatokat, ne kószálhjatok el, és ha bajba kerültök, használjátok az erőtöket, akár az a gyorsaság, gyengítés, védekezés, harcmodorhasználat, jövőbelátás és egyebek. Jó szórakozást!

Persze a mi csapatunk egyértelmű: Castiel, Lysander, Rosalya, Alyna, Alexy és én.

 Mikor az igazgatónő befejezte a beszédét, a vívótanárunk már ott várt minket az erdőnél Ő is elmondta kb. ugyanezt a szöveget, hozzá az intelmeket, aztán beengedett a sűrű erdőbe. A talaj nedves volt, mohával, száraz levelekkel borítva, néhol még egy hóbucka is felbukkant. Az egész dombos volt és üreges, ezért nagyon a lábunk elé kellett figyelni, főleg, mivel sokan magassarkúban voltak. A fák szárazak, korhadtak, az ágaik több tízcenti szélesek, és méteresen hosszúak, az ég felé törőek.

 A csapatok kezdtek szétszóródni, különválni, így mi is eltűntünk a rengetegben. Alyna Alexy karjaiba fúrta magát, Rosa Lysander karját szorongatta, így nekem maradt... Castiel. Mivel nagyon betoji vagyok, egy bagolyszó is elég volt ahhoz, hosz teljes erőmből belemarkoljak a srác karjába, aki vámpír létére felajdult. Így beszélgettünk a hely rejtelmeiről, kinézetéről, amikor hangokat kezdtem hallani a sűrűből, így lemaradtam. a többiek engem elhagyva mentek tovább, és mivel hevesen beszélgettek, gyorsan a hang irányába futottam, de belátom... részben hiba volt.

 Egyre beljebb és beljebb tévedtem a sűrűben, és a köd is egyre nagyobb lett, a hang meg erősödött. Az utamat már csak egy nagy bokor állta el, és amikor annak ágait eltűrtem, egy fekete ruhás alakot láttam. Ahogy megfordult, kiderült, hogy egy fiatal lány. A ruhája fekete volt, mit az éjszaka, régimódi, báliruhához hasonlítható. Az arca formás, a vonalai mind látszottak. Az ajka vöröses, akárcsak a szeme árnyalata. Még ha vak is lennék, akkor is tudnám, hogy egy vámpír áll előttem. A haja göndör, szőkésbarna, kontyba kötve, de ha kiengedné, a derekáig érő lenne. Angyali hangon énekel, hangja vékony, biztosan csengő, és valami furcsa érzést sugároz.

 Szép lassan megfordult a lány, és mikor meglátott, ördögi vigyor kúszott fel az arcára. Ennél a vigyornál már csak a hangja csengése idegesített jobban, és félemlített meg egyben.

 - Reméltem, hogy erre fogsz tévedni... Daayenne - kacarászott, miközben a kezeit előhúzta a ruhája fodrai közül. - Bizonyára nem ismersz, én viszont jól tudom, ki vagy, de szerintem sok dolgot még magadról sem tudsz.

 - Ki vagy te, és mit akarsz? - kérdeztem kicsit ijedten, látva, mennyire vigyorog a szerencsétlenségemen.

 - Ó, milyen modortalan vagyok...Az én nevem Abigel Wolhott. Most, hogy már túlestünk a bemutatkozáson, rátérek a lényegre... bizonyára tisztában vagy vele, hogy egy ilyen kis törékeny ember, mint te, nem boldogulhat ebben a világban - termett mellettem egy másodperc alatt. - És most jól figyelj! Elmondom neked életet egyik legnagyobb titkát, amit még a szüleid sem mondtak el neked, és ez nem csoda... Ismertem a szüleidet. Mindketten nagyon féltő, gondos emberek voltak. Pontosan 16 éve, hogy anyukád, Virginia ikreknek adott életet. A születéskor a két lány közül a fiatalabbik, akinek szüleid a Xenia nevet szánták, meghalt. A leányt az egyik szerencsétlen szülésznő kezébe adták, hogy tüntesse el, miszerint a nagyszüleid még a létét se tudják. Ekkora szörnyűséget elkövetni még nekem, egy vámpírnak is fájt... a szülésznő végtelenül sajnálta a kisbabát, és mivel vámpír volt, hatalmában állt átváltoztatni a leányt. Nem tétovázott, az első adandó alkalommal megharapta, így a leány öröklétet kapott. Mivel születésekor még embercsecsemő volt a kislány, 16 éves koráig fejlődött, de aztán... semmi. Elnyerte a vámpírkinézete képét. Ez a leány még most is él, itt van velünk, és ez a lány a te ikertestvéred!

 A sírógörcs kerülgetet, és egyszerre kitört belőlem. Könnyezni kezdtem annak hallatán, hogy a szüleim ilyen dolgokra is képesek voltak, de még jobban kíváncsivá tett az a dolog, hogy a kishúgom, Xenia, ahogy a vámpírnő nevezte, itt van velünk.

 - Köszönöm, hogy ezt elmondtad - töröltem meg a szemem a szoknyám szélével. - Ha meg nem sértelek, de ő hol van? Hol van a húgom?

 - Szóval rá vagy kíváncsi... Xenia, gyere ide, kérlek! - szólt be a sűrűbe, ahonnan csörtetés hallatszott. A bokrok közül egy nálam kicsit alacsonyabb, vállig érő, egyenes fekete hajú lány lépett ki, hasonló arcvonásokkal, mint ami nekem van, de mégsem voltunk egyformák. A ruhája a térdéig ért, fekete, lenge volt, de az alja csipkés, és a szoknyarész átlátszó anyag. Bizonytalanul, de rám mosolygott, látva, hogy közös vonásaink vannak. A szeme neki is tűzvörös, az ajka kicsit halványabb vörös, mint Abigelnek.

 Egymásra mosolyogtunk, majd nem bírtuk tovább, és mindketten egymás felé szaladtunk, majd sírva borultunk a másik nyakába.

 - Jaj, Daayenne! Abigel annyit mesélt rólad, és soha sem gondoltam volna, hogy egyszer találkozunk!

 - Xenia, én ezt el sem hiszem! Itt vagy te, a húgom, és még csak nem is tudtam rólad! Kö... - fordultam hátra, hogy megköszönjem Abigelnek, de ő eltűnt.

 - Ha tudnád, mennyit gondoltam erre a percre! - szakadtunk el végre egymástól, ugyanis az ereje nekem kicsit sok volt.

 - Mennyire hasonlítunk!

 - Szerintem is... tudod, Abigel mesélt arról, hogy te ember vagy. Ez igaz?

 - Iiiiigen... de ugye te nem fogsz szagolgatni, mint a barátaim? Tudod, mert vámpír vagy.

 - Igazából már megszagoltalak. Nagyon jó az illatod, de... vannak vámpír barátaid?

 - Igen, az iskolában nagyon sokan vannak vámpírok. A fiú, akivel találkoztam, az is egyből szagolgatni kezdett.

 - Ó, szóval már fiúd is van! - kuncogott ravaszul, de én hevesen tiltakozni kezdtem.

 - Mi?! Lysander nem a fiúm, különben is, alig két hónapja találkoztunk először. Az igaz, hogy nagyon aranyos, kedves, illedelmes, lovagias, cuki, menő, jóképű, ellenálhatatlan, nagylelkű de egyáltalán nem az esetem!

 - Ühmmmm.... De nem furcsa, hogy te nem vagy se vámpír, se semmilyen lény, és hogy nincs képességed?

 - Ezt vitatnám... Tudod mit, mutatok neked valamit, de először keressük meg a barátaimat! - rántottam magammal, meg nem várva a reakcióját.

Mivel Xenia vámpír, hamar kitaláltunk a képességeinek segítségével, mivel én a föld elemét a nagy pillanatig nem akartam használni.

 Öt perc múlva ordibálás közepette, de megtaláltam a csapatot, akik engem kerestek.

 - Daayenne, hol voltál, és... ki ez a lány? - mutatott a húgomra, és itt kezdtem a mesélést. Hamar elmondtam a találkozást Abigellel, a történetet a szüleimről, hogy Xenia egy vámpír lett a születést követően Abigel által. Az egészet végigkérdezték, de figyelmesen hallgattak:

 - Szóval, lényegében ő a húgom, Xenia, és egy vámpír - karoltam át a kicsit szégyenlős Xeniát.

 - Hát, ha a húgod, akkor biztos nagyon jó fej... Szia, én Rosalya vagyok! - nyújtotta a kezét Rosa, amit Xenia megrázott.

 - Örülök, Rosalya. Te meg biztos Lysander vagy, Anne fiúja - mutatott a félszemű srácra, aki a nevét hallván felkapta a fejét.

Na én most ölöm meg! Kerüljön a kezem közé, letojom, hogy halhatatlan, adjatok ide egy nyárfakarót, le akarom döfni!!!!! Most ismerem meg, és már meg akarom ölni... haladás.

 Teljesen elpirosodtam, de mivel Lys halhatatlan, ő nem tudott, de látszott rajta, mennyire megilletődött a vámpírcsaj kijelentésén.

 - Bocsi, Xenia, de Lys nem a fiúm... Nos, ő itt Alyna és Alexy - mutattam a párosra.

 - Ti nem ikrek vagytok? Annyira egyformának tűntök - fordította aranyosan oldalra a fejét.

 - Nem, de tudjuk, mennyire egyformák vagyunk - nyomott egy puszit Aly Alexy arcára.

 - Szóval, ő itt Castiel - mutattam a rockos stílusú vámpírra, aki Xeniával tartotta a szemkontaktust.

Intettem Rosának, hogy a húgom még nem tudja, mifféle képességeim vannak, ezért akartam tartani egy rövidke bemutatót, így a Gyönyörök Kertjébe, a titkos helyemre mentünk. Ott Xeniát leültettem egy kőpadra, ugyanígy a gerlepárt, Rosalyát, Castielt velem szembe állítottam, Lysandert meg bírónak, hátha az uraság csalni készülne.

 Gúnyosan rámosolyogtam Casra, mivel a leutóbbi küzdelmünkkor megvertem, és így is csak hergelni akartam, hát... sikerült, ugyanis ezt kihívásnak vélte. Beálltam a szokásos pózomba, azaz a karomat döntve, párhuzamosan tettem, kicsi terpeszbe álltam.

 Castiel egyből nekemugrott, és letepert a földre, lefogva a vállam. A lábam az övére csavartam, és úgy csavartam ki, hogy le tudjam magamról szedni. Fel ugrottam, erősen megcsavartam a kezét, de ő a hátam közepére szorította az enyémet. Mit volt, mit tenni, újra vízszíntes helyzetbe álltam, fejberúgtam és hátraszaltóztam, ahogy leesett a földre. Olyan hat haladó kézenállást csináltam hátrafelé, amikor nagy lökést éreztem a lábamnál: egy nagyot tanyáltam, mivel Castiel kigáncsolt. Na itt telt be a pohár... felugrottam, a nyakánál fogva lerántottam a földre, mire ő tanyált egy nagyot, mint én az előbb. A nyakát erősen a földhöz fogtam, és erre ő meglepő lépésként megfogta a derekamat, és magához húzott... olyan közel voltam hozzá, hogy azt hitte, ezzel meglágyultam, de tévedett... lassan megmarkoltam a kezét, és kicsavartam, hogy engem ne fogdozzon, és itt győztem.

 - Jaj, nagyon ügyes volt Anne, legyőztél egy vámpírt! - örvendezett a nyakamba ugorva Xenia.

 - Köszi, de még nem láttál semmit... Nos, ez volt az egyik képességem.

 - Miért, van másik is? - érdeklődött.

 - Igen, és ez a tárgyak lebegtetése. Nem annyira lényeges, de lehet hasznát venni. Most erre nem szeretnék kitérni, remélem nem baj, de a következő képességemtől el fogsz ájulni, és szeretném, ha Rosalya is mesélne - fordultam a barátnőm felé.

 - Oké, akkor kezdem én. Nos, ez egy nagyon különleges képesség, és ami különlegessé teszi, az a tulajdonosainak száma. Ez a képesség csak egyetlen egy ember birtokában van az egész földön, és ezek az elemek.

 - Elemek? Még nem hallottam róluk... - csóválta a fejét a húgom. - Mik ezek?

 - Ezt már mesélem én, Rosa - fordultam a barátnőm felé, aki visszaült a helyére. - Az elemek a természet erői, ők alkotják a természetet, és ők tartják a harmóniát. Nem tudom, hogy emlékszel-e a karácsonyi időjárásra? Nem esett a hó...

 - Igen, emlékszem. Nagyon sokat vártam a havat. Nem is értem, hogy miért nem esett olyan sokáig, és hogy miért pont karácsonykor kezdett el havazni... biztos csak véletlen - rántott vállat.

Hogy a tévelygésére választ adjak, a magasba emeltem a kezem, amiből hósugarak törtek az ég felé, és amikor felértek, nagyot csattantak. A hó a sugarakból esni kezdett, Xenia pedig ezt az egész jelenetet tátott szájjal nézte végig, akárcsak a barátaim, akik már vagy ezerszer látták, de még nem unták meg.

 - Jaj, ez nagyon szuper! - ugrált Xenia a hóesésben. - Akkor ez is egy elem?

 - Igazából egy elem függeléke, a szélé. Egyenlőre csak a szél és a föld elemeit tudom uralni, de még ott a tűz és a víz is.

 - A földét is tudod kezelni? És azzal mit szoktál csinálni?

 - Ezt... - mosolyogtam, majd a földre néztem, és a régi rózsacsírákat megnövelem. A száruk vastagodni kezdett, az ég felé tört, és hatalmasra megnőtt. Megjelentek a tüskék és a bimbók. Miután ezzel végeztem, a mutatóujjammal pörgettem egyet a levegőben, és a bimbók kivirágoztak: csodás rózsák keletkeztek.

 - Gyönyörűek - lépett oda egy rózsa mellé Xenia, majd letépte, és a ruhája szélére tűzte.

- Hát, ez vagyok én - mosolyogtam, majd átöleltem.

Sosem gondoltam volna, hogy a szüleim eltitkolják a húgomat, aki a születéskor meghalt. Szerencsére, most itt lehet velem, akár vámpír formájában is... nem számít. Így a családban mostmár van kiváló harcos és elemeket idéző ember, és vámpír tag is. Talán innen fog kezdődni a mi családfánkon a szörnyek generációja?