4.fejezet - Éjszakai találkozás
Összeszedtem magam, majd elindultam felfedezni az iskola többi részét. Ahogy járkáltam a suliban, egyre beljebb és beljebb tévedtem a folyosókon. Ahogy járkáltam, már nem éreztem magam olyan magabiztosnak, mint az udvaron, pár erccel ezelőtt. Egyszer csak egy sötét, vörös szőnyeggel terített szobába értem. A falakon régi képek, némelyiken középkori és reneszánsz stílusú. Egy hatalmas ablak tátonggott a legmagasabb falon, becsukva. Mikor elfordultam, és visszanéztem, már nyitva volt, és a hold sugara sütött be rajta. ( Máris este van? )
Hátrébb tolattam, észlelve, hogy valami nincs rendben, amikor valami izmos mellkasba ütköztem. A bajtól rettegve fordultam meg, és két vörös szempárral találtam szembe magam. Biztonság kedvéért hátra tolattam, és a nyakamba tűrtem a hajam.
- Szóval igaz a hír - makogta alig hallhatóan az ismeretlen ember. Az arcát nem láttam, mert a hold dugara nem vetődött rá.
- Miféle hír?
- Miszerint egy ember van a kastélyban - lépett ki a sötétségből. Most már tisztán láttam az arcát. A vonásai tökéletesek voltak. A hangja mély, a tekintete egyenlőre békességet sugárzott. Úgy tűnt, nem akar bántani. Ennek a tudatnak reményében, és a vámpírokról hallottakról arra a döntésre jutottam, hogy ha bátor és magabiztos vagyok, azt szeretik. Általában ha megállok a magam lábán, azt méginkább.
- Ez így van, jók az információid...
- Hogy őszinte legyek, már rég nem láttam embert errefelé...
- Ezzel magam is tisztában vagyok, hogy itt még soha nem járt senki magamfajta.
- Ühmmm... - szagolt bele a levegőbe, és a következő pillanatban a falhoz szorított. - Mondták már, hogy remek az illatod - szagolt bele a hajamba.
- Őszintén szólva, senki nem annyira tolakodó, hogy az elsó találkozásnál az arcomba fúrja magát, és szaglászni kezdjen - válaszoltam gúnyos hangnemben, mire hátra tolatott.
- Nagyon bátor vagy, hogy tudd. Senki nem annyira merész, hogy visszafeleseljen egy vámpírnak. Főleg nem akkor, amikor egyedül van...
- Csak hogy te is tudd, semmi okom nincs arra, hogy féljek tőled. Ugyan felsőbbrendű lénynek tekinted magad, de számomra egyenlőek vagyunk. Lehet, hogy kiszívod a vérem, de úgy csak egy másik lény életét teszed tönkre, és az nem az én lelkemen szárad... - fejtettem ki kerekded a véleményen. Láthatólag nagyon meglepődött, mivel először ideges lett, majd mosolyra húzta a száját.
- Az emberek sokat tanulhatnának tőled - mondta, majd kezet nyújtott nekem. - A nevem James. Benned kit tisztelhetek?
- Daayenne. Szólíts Annenek.
- Anne, mondták már, hogy remek az illatod?
- Mint említettem, senki nem olyan tolakodó...
- Mikor érkeztél, és egyáltalán mit keresel itt?
- Tegnap tettem be a lábam a gimibe, és a szüleim végrendeletében találtam szót arról, hogy haláluk után ide kell járnom.
- Tehár árva vagy - sétált az ablakhoz, de még a távozása előtt odabökte - További szép estét! - majd kiugrott az ablakon, és eltűnt a teljes sötétségben.
Íme, ez a második furcsa találkozásom a gimiben. Mindenki ennyire távolságtartó? Mármint úgy, hogy nem kérdez semmi egyebet? Mindegy is, a lényeg, hogy élve megúsztam. Az bizonyos, hogy a saját szavaimon ugyanúgy ledöbbentem, mint James. Tehát a hír már elterjedt... itt a friss vér, aki csak arra vár a olyosókon egyedül sétálgatva, hogy kiszívják a vérét. Nincs menekvés! Ez a sors vár rám. Vagy mégsem? Megúszom ebben az iskolában, vagy mire eljön az év vége, én is a vámpírok közé fogok tartozni? Íme egy újabb eldöntetendő kérdés...